Harmincmilliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett újabb pályázatot az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető ismertetése szerint a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívás célja, hogy a kisebb állattartó gazdaságok kiválthassák korszerűtlen termelési technológiájukat, ezzel javulhat termelékenységük és jövedelmezőségük. A baromfitartó, a sertéstartó, a szarvasmarhatartó, a juh- és kecsketartó telepek, valamint a Részletek itt….
pályázatok
140 millió forintos útfelújítás Abdán
99.995.134 forint összegű vissza nem térítendő támogatásból valósította meg Abda Község Önkormányzata az egyik legforgalmasabb külterületi útjának szilárd burkolattal történő ellátását. Az ünnepélyes átadóra és az új út felavatására augusztus 13-án került sor. Az eseményen Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is beszédet mondott. Az elsődleges tervekben egy egyszerű, gazdasági földeket érintő útfelújítás Részletek itt….
2020 után is folytatódhatnak az uniós LIFE Program magyar környezet- és természetvédelmi pályázatai
Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának 2018. december 20-i ülésén a miniszterek vitát folytattak a környezetvédelmi és éghajlat-politikai program (LIFE) jogszabály-javaslatról, és a Közös Agrárpolitika jövőjéről. A magyar delegációt vezető Dr. Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: örömteli és biztató, hogy a természetvédelem és a környezetvédelmi kérdések is jelentős helyet kapnak a következő uniós költségvetési időszak LIFE Programjában, Részletek itt….