Ausztria, Georgia és Moldávia nagyköveteivel találkozott Nagy István agárminiszter Budapesten a nemzetközi agrárkapcsolatok fellendítése érdekében. Elisabeth Ellison-Kramer osztrák nagykövettel való megbeszélésen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, a szomszédos országgal kiemelt szerepe van a régiókkal folytatott ágazati kapcsolattartásnak. Ausztria mezőgazdasági és a környezetügyi szempontból is az Agrárminisztérium legfontosabb partnerei között szerepel. Teljeskörű együttműködés létrehozására törekszünk Georgiával- mondta Részletek itt….
Generációváltás az agráriumban
Generációváltás az agráriumban, agrárhírek, fiatal gazdák, gazdaprogram
Stratégiai megállapodást kötött a NAIK és a Szent István Egyetem
Folytatódik a Nagy István agrárminiszter által 2018 júniusában meghirdetett Gödöllői Program – amelynek legfőbb célja, hogy megújítsa a hazai agrárszakképzést, kutatást és felsőoktatást, ezáltal tovább fokozza az elmúlt 8 esztendőben a kibocsátását 50 százalékkal növelő magyar agrárium versenyképességét. A dokumentumot a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) részéről Gyuricza Csaba főigazgató, a Szent István Egyetem részéről pedig Részletek itt….
Nagy szükség van a generációváltásra az agráriumban
2018. november 20. – Nagy István agrárminiszter a Fiatalok az agrár termékpályákon konferencián, Budapesten. Azt szeretnénk és azért dolgozunk, hogy minél vonzóbbá váljon az ágazat a fiatalok számára, mert nagy szükség van a generációváltásra a mezőgazdaságban. A technológiai fejlődés, a digitalizáció versenyképessé teszi a mezőgazdaságot. A fiatalok tudása és ötletei pedig megoldást jelenthetnek a jelenkor Részletek itt….
Soproni Egyetem tanévnyitó ünnepség – képgaléria
Szeptember 11-én délután a Soproni Egyetem tanévnyitó ünnepségén vettem részt. Miniszterként fontos számomra, hogy minél több időt töltsek fiatalok között, hiszen csak velük együttműködve építhetjük fel a közös jövőt. A Soproni Egyetem nagyban hozzájárul erdőgazdaságaink fejlődéséhez, a megfelelő szakember-utánpótlás biztosításához. Az Erdőmérnöki Kar jogelődjét Selmecbányán 1808-ban alapították, az elhivatott munka már 210 évvel ezelőtt megkezdődött.. Részletek itt….
Együtt kell küzdeni a gazdákkal minden eurócentért
Nagy István agrárminiszter pénteken, Gödöllőn, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) tisztújító országos közgyűlésén. Együtt kell küzdenie a minisztériumnak és a gazdáknak a következő európai uniós költségvetési ciklus agrártámogatásaiért, minden eurócentért A Szent István Egyetemen tartott közgyűlésen Nagy István köszöntőbeszédében arról szólt, hogy a gazdák összefogásának és egyetértésének ereje van a magyar agrárium jövőjében. Részletek itt….
Nagy István: korszakváltás előtt áll a magyar mezőgazdaság
Nagy István agrárminiszter a debreceni agrár-felsőoktatás elindításának 150. évfordulója alkalmából rendezett szerdai jubileumi ülésen Debrecenben. Korszakváltás előtt áll a magyar mezőgazdaság, és erre fel kell készíteni a gazdákat A jövő mezőgazdaságát a klímaválság, az élelmiszerek iránti egyre növekvő kereslet, a digitalizáció, a precíziós gazdálkodás, a robotok elterjedése jellemzi majd. 2050-re hetven százalékkal több Részletek itt….
Nagy István: tudásalapú megoldásokra van szüksége a mezőgazdaságnak
Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió reggeli műsorában kedden (2018. szeptember 4.) Tudásalapú megoldásokra és a versenyképességet javító eszközökre van szüksége a mezőgazdaságnak annak érdekében, hogy a magyar termékek továbbra is piacot találjanak, az ágazat pedig képes legyen megoldani a következő évtizedek kihívásait A mezőgazdasági termékek iránti kereslet egyre erősödik, hiszen Részletek itt….
Országos tanévnyitó Csongrádon – képgaléria
Nagy István a minisztérium Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendezett országos tanévnyitó ünnepségén úgy fogalmazott, az agrárium korszakváltáshoz ért, a magyar mezőgazdaság modernizációja megkerülhetetlen. Jó döntés, ha egy fiatal a mezőgazdasági szakképzést választja. Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének 2050-re 70 százalékkal több élelmiszerre lesz Részletek itt….