Közel 224 millió forintot – 223.912.879 Ft – nyert Dunasziget Önkormányzata árvíz, belvíz és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentésére. A projekt szeptember 30-án fejeződött be, a hivatalos átadásra október 11-én került sor. Az eseményen részt vett Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is.
A tárcavezető köszöntőjében kifejtette:
Dunasziget nemcsak települést, hanem közösséget is épít. A faluban pezsgő élet folyik, falunap kovácsolja össze Cikola, Doborgaz és Sérfenyő lakóit.
A ma átadott projekt lényege, hogy a lehullott csapadékot és a felszín alól fölfakadó vizeket rendezetten el tudják vezetni, a település belterületét az ilyen károktól meg tudják védeni.
A védelmi létesítmény 9,5 km hosszú, tehát egy jelentős fejlesztésről van szó. A beruházás eredményeképpen javult az érintett utcák csapadékvíz elvezető képessége, biztosítottá vált a kiépített infrastruktúra védelme.
Nem mellékesen pedig biztonságossá vált a közlekedés. Felértékelődött a környező ingatlanok értéke, javult a település lakosságának életminősége és a település turisztikai szempontból is felértékelődött.
Cseh Benjamin, Dunasziget polgármestere a miniszter beszédet a következőkkel egészítette ki:
Az elmúlt 20 év legjelentősebb beruházása fejeződött be ezzel a projekttel, hiszen a településen nem volt vízelvezetés az utcákon. A pályázat megvalósulása több éven át zajlott, az alapkoncepció kidolgozása 2015 októberében történt. A tényleges megvalósításhoz azonban szükség volt a Magyar Kormány, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat valamint a Magyar Államkincstár hathatós és rugalmas segítségére is.
Kiemelte:
Dunasziget Község Önkormányzata elkötelezett a környezetbarát megoldások népszerűsítésében, ezért a fejlesztés időtartama alatt több népszerűsítő, tájékoztató akciót és programot is szerveztek. A cél az volt, hogy tudatosítsuk, hogy mindannyiunk közös ügye, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét.
A rendezvényen Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke is méltányolta a beruházás sikerességét. Mint mondta:
A térség sikerét az mutatja leginkább, hogy szinte minden napra jut valamilyen projektzáró rendezvény, hivatalos átadás, beruházás megvalósulás a megyében. A dunaszigeti projekt ezek közül is kiemelkedő jelentőséggel bír.
A helyi önkormányzat jól mérte fel a feladatokat és jól használta ki azokat a lehetőségeket, melyeket a magyar kormány biztosított a települések számára. Reméljük, hogy mindez a jövőben is így folytatódik majd.
Végül Széles Sándor kormánymegbízott beszédével ért véget a projekt bemutatása és került sor az ünnepélyes szalagátvágásra. Széles Sándor hangsúlyozta:
Óriási befektetés a dunaszigeti beruházás megvalósulása, mert az itt élők biztonságát is nagy mértékben növeli.
..
Forrás: AM Sajtó
Fotó: Bánhegyi István
..