Agrárminiszter Agrártámogatások

Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program

Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program, amelynek keretében az agrárminiszter négy mént adott át csütörtökön a hortobágyi mátai majorban. A méneket erdélyi gazdákhoz szállítják.

    Nagy István kiemelte:

a kormány számára kiemelten fontos, hogy a Kárpát-medence hagyományaira építve a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába kerüljön, ennek jegyében tartozik az agrártárcához hét nemzeti ménes.


    A szakemberek ezekből választottak ki „négy hibátlan, megnyerő küllemű mént”, amelyek kihelyezésével „segítjük az erdélyi lótenyésztést, lótartást, a mezőgazdaság fellendítését” – mondta Nagy István.


    A lovak két Kolozs megyei fogadóállomásra és két Hargita megyei tartóhoz kerülnek: Tordára az Őrségi Nemzeti Parkból egy hidegvérű muraközi, Magyarfenesre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. méneséből egy nóniusz, Gyergyószárhegyre a Bükki Nemzeti Park méneséből egy szintén védett, őshonos magyar lófajta, egy mezőhegyesi félvér kerül, míg Gyergyóremetén a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokon tenyésztett angol telivér ad új lendületet az erdélyi lótenyésztésnek – sorolta az agrárminiszter.


    Nagy István hozzátette: a felajánlott mének fedeztetésre használhatóak amellett, hogy népszerűsítik a magyar őshonos fajtákat és az angol telivért, amely több magyar lófajta kialakításában vett részt.
    A tárcavezető elmondta: figyelemmel kísérik, hogy a kísérleti jelleggel kihelyezett mének közül melyik fajta, milyen hatást gyakorol az erdélyi heterogén ménállományra küllemi tulajdonságokban, munka- vagy sportteljesítményben.

 Az eredményeket időről-időre szakemberek értékelik, és döntenek arról, hogy a mének maradjanak-e Erdélyben, vagy térjenek vissza eredeti, magyarországi ménesükbe

– jegyezte meg.
    A rendezvény végén Nagy István számadó oklevelet adott át hortobágyi pásztoroknak, gulyásoknak és csikósoknak, akik beszámoltak a múlt év szaporulatáról.

    

Forrás: MTIFotó: Fekete István
Megosztom: