erdészet, erdőgazdálkodás Erdőtelepítés és faültetés Környezetügy

Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket. A miniszter arra emlékeztetett, hogy az elhúzódó orosz–ukrán háború és Részletek itt….

Megosztom:
Erdőtelepítés és faültetés Környezetügy Országfásítási Program

Magyarország kész megvédeni a fenntartható erdőgazdálkodás érdekeit

Magyarország is aláírta azt a levelet, amelyet Ausztria kezdeményezésére 11 európai uniós tagállam küldött Frans Timmermansnak az Európai Bizottsági alelnökének, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az Európai Unió készülő erdészeti stratégiájának tervezetét – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.     A közlemény idézte Nagy István agrárminisztert, aki kiemelte, az erdőgazdálkodás egész Európában a fenntartható gazdálkodás modelljeként szolgál, mivel Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter koronavírus Külgazdasági hírek

Együttműködési megállapodást írt alá a fenntartható erdőgazdálkodásról a magyar és a szlovén agrárminiszter

A fenntartható erdőgazdálkodásról írt alá megállapodást és a Közös Agrárpolitikáról tárgyalt Nagy István agrárminiszter és Dr. Aleksandra Pivec szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmezésügyi miniszter. A találkozón a tárcavezetők egyetértettek abban, hogy közösen kell fellépni a primőr termékek és a piacvédelem területén az Európai Unióban. Csütörtökön délelőtt hivatalában fogadta Nagy István agrárminiszter szlovén kollégáját, Dr. Aleksandra Részletek itt….

Megosztom: