Országfásítási Program, agrárhírek, agrárgazdálkodás

Erdőtelepítés és faültetés Környezetügy országfásítási program

Folytatódik a Településfásítási Program

Elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka, amelynek részeként a helyi állami erdőgazdaságok, erdész szakemberek közreműködésével 19 megyében, összesen 364 településen 10 000 fát ültetnek el – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta, hogy a Településfásítási Programot az Országfásítási Program részeként 2020-ban hirdette meg az Agrárminisztérium, amelynek célja a vidéki települések zöldítése és környezeti állapotának javítása mellett, Részletek itt….

Megosztom:
Környezetügy Országfásítási Program

Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési időszaka

Elkezdődött a településfásítási program őszi ültetési szezonja, amelynek részeként 514 településen 14 ezer fát ültetnek – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján, ahol harminc fát ültetnek a program részeként.     A tárcavezető emlékeztetett, hogy a településfásítási programot az országfásítási program részeként hirdette meg az Agrárminisztérium és idén ősszel duplájára emelték a keretösszeget, így „24 Részletek itt….

Megosztom:
Erdőtelepítés és faültetés Klímavédelem Környezetügy Országfásítási Program

Fejlesztik a városi és települési erdőket

A fásítások és az erdőtelepítések valós megoldásokat jelentenek az életünk jobbá tételéhez és különösen a városokban hozzájárulnak a szélsőséges időjárás hatásainak csökkentéséhez – közölte Nagy István agrárminiszter. A miniszter a Normafán az Eötvös Parkban történő faültetésen arra hívta fel a figyelmet, hogy a fák csökkentik a hőmérsékletet, visszatartják az éltető vizet, megkötik a széndioxidot és Részletek itt….

Megosztom:
Erdőtelepítés és faültetés Környezetügy Országfásítási Program

Magyarország kész megvédeni a fenntartható erdőgazdálkodás érdekeit

Magyarország is aláírta azt a levelet, amelyet Ausztria kezdeményezésére 11 európai uniós tagállam küldött Frans Timmermansnak az Európai Bizottsági alelnökének, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az Európai Unió készülő erdészeti stratégiájának tervezetét – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.     A közlemény idézte Nagy István agrárminisztert, aki kiemelte, az erdőgazdálkodás egész Európában a fenntartható gazdálkodás modelljeként szolgál, mivel Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium környezet- és természetvédelem Környezetügy Országfásítási Program

Sikeres az Agrárminisztérium Településfásítási Programja

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja – közölte Nagy István agrárminiszer. A tárcavezető elmondta: országszerte 475 településen ültetnek el összesen csaknem több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban. A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként Részletek itt….

Megosztom:
Környezetügy Országfásítási Program

Elültették a Településfásítási program első fáit

Ötszáz településen ültetnek fákat országszerte idén ősszel és jövő tavasszal az Országfásítási program részeként meghirdetett Településfásítási programban. Az első 12 fát Nagy István agrárminiszter jelenlétében pénteken ültették el a Győr-Moson-Sopron megyei Cakóházán.     Nagy István emlékeztetett, a nyár elején hirdetett az Agrárminisztérium 500 millió forintos keretösszeggel Településfásítási programot a 10 ezres lélekszámúnál kisebb településeknek. A közterületek, óvoda- és iskolaudvarok, Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Erdőtelepítés és faültetés Országfásítási Program

Településfásítási programot hirdet az Agrárminisztérium

Nagy István agrárminiszter június 2-án, kedden Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében jelentette be: Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen     A miniszter hangsúlyozta, hogy erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésének támogatására, amelyben a Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium erdészet, erdőgazdálkodás Erdőtelepítés és faültetés országfásítási program

A fákat nem a mának ültetjük

Nagy István agrárminiszter pénteken Mosonmagyaróváron, az Országfásítási Program faültetésén kijelentette: Az agrártárca egyik válasza az éghajlatváltozásra a faültetés. A tárcavezető a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy a fenntartható világ működéséhez a legszélesebb körben járulnak hozzá a fák. Hozzátette: Az Országfásítási Program keretében az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt Részletek itt….

Megosztom:
Országfásítási Program országfásítási program Vidékfejlesztési Program

Az erdők minőségi megújítása is fontos része az Országfásítási Programnak

Az erdők mennyiségi növelése mellett minőségi megújításuk is fontos része a hétfőn indított Országfásítási programnak – közölte Nagy István agrárminiszter szerdán az M1 aktuális csatornán. Hozzátette: a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek. Az éghajlatváltozás következtében feltétlenül növelni kell az erdősítési programokat új, a megváltozott Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Országfásítási Program országfásítási program

Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.     A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai Részletek itt….

Megosztom: