A megbeszélésen elhangzott, hogy Magyarország számára rendkívül fontos a határmenti együttműködések fejlesztése. Mindketten egyetértettünk a kis családi vállalkozások megerősítésében, helyi termelői piacok, mintagazdaságok létrehozásában. Szlovéniától sokat tanulunk mézügyben, továbbra is teljes mellszélességgel támogatjuk a Méhek Világnapját! Fotó : Pelsőczy Csaba
Címke: külgazdasági agrárkapcsolatok
Nagy István Yossi Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövetét fogadta
A tárgyalópartnerek augusztus 27-én, hétfőn megegyeztek arról, hogy a magyar és izraeli szakterületek együttműködésében kiaknázatlan lehetőségek vannak, és mivel jó az együttműködés a két ország kutatási intézményei között, a technológiatranszferre és szakértőcserékre érdemes hangsúlyt helyezni. Nagy István elmondta: tapasztalataim alapján az izraeli befektetők látnak potenciált a magyar agrár és élelmiszeriparban. A megbeszélésen szóba került, Részletek itt….
Nagy István agrárminiszter Ahmet Akif Oktay török nagykövetet fogadta
Az agrártárca vezetője üdvözölte, hogy Törökország és Magyarország között a diplomáciai és szakmai kapcsolatok már hosszú ideje intenzívek. Törökországot stratégiai partnernek tekintjük. Magyarország számára a török gazdasági kapcsolatok nagyon fontosak. A találkozón a miniszter kezdeményezte, hogy a gazdasági kapcsolatok élénkülése miatt 2018-ban egy külön fórumon, a Magyar-Török Mezőgazdasági Munkacsoport keretében egyeztessen a két fél a Részletek itt….
Szorosabb agrárdiplomácia Magyarország és Vietnam között – videóval
Az Agrárminisztérium szombati közleménye az MTI-vel, Nagy István miniszter vietnami látogatásáról beszámolva. Dinamikusan bővült a külkereskedelmi forgalom a mezőgazdasági termékek területén Ázsiában az elmúlt években A tárca közleménye szerint Nagy István erről egy magyar-vietnami baromfitenyésztési üzem ünnepélyes alapkőletételén beszélt, azt hangsúlyozva, hogy Magyarország számára az ázsiai piac komoly erőforrást jelent, ezért alakítanak ki szoros agrárdiplomáciai Részletek itt….