Agrárminiszter Agrártámogatások Hazai támogatások pályázatok

Állattartó telepek kisebb értékű fejlesztéseit támogató pályázat nyílt

Harmincmilliárd forint keretösszeggel, állattartással foglalkozó gazdálkodók számára hirdetett újabb pályázatot az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető ismertetése szerint a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívás célja, hogy a kisebb állattartó gazdaságok kiválthassák korszerűtlen termelési technológiájukat, ezzel javulhat termelékenységük és jövedelmezőségük. A baromfitartó, a sertéstartó, a szarvasmarhatartó, a juh- és kecsketartó telepek, valamint a Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium Agrártámogatások Hazai támogatások

Több százmilliárd forint értékben jelennek meg pályázatok

A megújuló vidék, megújuló agrárium program történelmi mértékű fejlesztési lehetőséghez juttatja és megerősíti a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy az európai uniós vidékfejlesztési forrásokhoz 80%-os hazai társfinanszírozást biztosít a kormány, amely az egész agráriumot és vidéket érintő fejlesztési program elindítását teszi lehetővé. Hozzátette: a következő hónapokban Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások

Megjelent az ültetvénytelepítési pályázat

Tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására az agrártárca – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhívásnak köszönhetően az új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Az idén mintegy 950 milliárd forint használható fel a Vidékfejlesztési programban

A Vidékfejlesztési programban az idén több mint 950 milliárd forint használható fel – mondta Nagy István agrárminiszter április 16-án pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Beleden, ahol az Extra Tej Termelő Kft.-nek támogatói okiratot adott át a szarvasmarhatelep fejlesztésére. E szerint 550 millió forinttal segíti a kormány a mintegy 1 milliárd forintos beruházást.     Nagy István hangsúlyozta, hogy a Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Az állattartó telepek korszerűsítése a versenyképesség záloga

Történelmi mértékű fejlesztési program keretében erősítjük meg a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, valamint a vidéki térségek gazdaságát – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Füzesabonyban, a K 64 Farm Mezőgazdasági Termelő Szolgáltató Kereskedelmi Kft. számára átadott támogatói okirat kapcsán. A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy a hazai agrárium versenyképességének erősítését szolgálja a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások EU-s források Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Négyezer milliárd forint támogatást fordít a kormány a magyar vidék fejlesztésére

A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.  A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Öntözés és vízgazdálkodás Zöldség, gyümölcs, dísznövény

Jövőre ültetvénytelepítési pályázatot tervez az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program forrásait felhasználva 2021 tavaszán egy új, ültetvénytelepítést támogató felhívás megjelentetését tervezi – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A szaktárca vezetője jelezte: a mezőgazdaságon belül meghatározó a szerepe a gyümölcs- és gyógynövénytermesztésnek, mivel a fogyasztókat friss termékekkel látja el, és az élelmiszer- és feldolgozóipar számára alapanyagot biztosít. Az egyre növekvő piaci Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

A minőségi munkavégzéshez minőségi munkaeszközökre van szükség

A minőségi munkavégzéshez minőségi munkaeszközökre van szükség – mondta az agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal autóflottájának bővítéséről szóló pénteki győri sajtótájékoztatón.     Nagy István az agrár-közigazgatás számára mérföldkőnek nevezte a kormányhivatal gépjárműflottájának megújítását.    A tizenhárom új autó beszerzése a Vidékfejlesztési programban valósul meg – mondta. Hangsúlyozta: a 21. század kihívásaira reagálva a közigazgatásnak is követnie kell a versenyszféra Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium Agrártámogatások Hazai támogatások Vidékfejlesztési Program

Az Agrárminisztérium elkötelezett a helyi közösségek megerősítésében

Kiemelt kormányzati cél a helyi közösségek, a saját sorsát kezében tartó, döntéseiért felelősséget vállaló vidéki polgárság megerősítése – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a KDNP Önkormányzati Tanácsának őszi konferenciáján, csütörtökön, Győrben. A miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a magasabb életminőséget, szolgáltatásokat nyújtó magyar vidék jövőjét akkor helyezzük biztos alapokra, ha a hazai és uniós forrásokkal gazdaságélénkítő Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Agrárminisztérium Állattenyésztés koronavírus

Stratégiai célú beruházások valósulhatnak meg a magyar agráriumban

Az Agrárminisztérium vissza nem térítendő támogatás formájában segíti a mezőgazdasági termelőket, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait – jelentette ki Nagy István tárcavezető a Magyar Állattenyésztők Szövetségének tisztújító küldöttközgyűlésén, kedden, Herceghalmon. A miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére és a károk ellensúlyozására a kormány Részletek itt….

Megosztom: