Agrárgazdaság Agrárminisztérium osztatlan közös földtulajdon

Törvény szabályozhatja a jövőben az osztatlan közös földtulajdon felszámolását

Több évtizedes adósságát törleszti az állam az osztatlan közös földtulajdon felszámolásával. Az erről szóló törvénycsomagot kedden nyújtotta be az Agrárminisztérium az Országgyűlésnek – mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek.     Az új jogszabállyal a kormány célja az, hogy felgyorsítsa a rendszerváltást követő földprivatizációs eljárások eredményeként kialakult osztatlan közös földtulajdon felszámolását – hangsúlyozta a miniszter.     A kormány elkötelezett Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Halgazdálkodás koronavírus Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ)

Országos, rendkívüli haltelepítés kezdődik

A Kormány döntése alapján korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutnak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. A Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által koordinált haltelepítés a hazai haltermelés és a halgazdálkodás történetének eddigi legnagyobb logisztikai feladata. A döntés nemcsak a közvetlenül érintett mintegy 1500 dolgozó munkahelyének megtartását segíti, de a koronavírus világjárvány Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium Kertészet, szőlészet, borászat koronavírus

Virágvásárlással sok munkahely megmenthető

Virágvásárlására biztatta a lakosságot az agrárminiszter április 21-én kedden a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Nagy István újságíróknak azt mondta: ezzel számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején.     A miniszter a tulipánok ültetésével és értékesítésével foglalkozó Tulip Gardenben tett látogatást, emlékeztetett arra, hogy bizonyos növények értékesítését nem lehet a járványveszély utánra halasztani.    A kormány intézkedéseket hozott annak Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium koronavírus Öntözés és vízgazdálkodás

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium a tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál – közölte Nagy István tárcavezető az MTI-vel. Az agrárminiszter hozzátette, az intézkedés értelmében nem kell vízkészletjárulékot fizetni az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat vízmennyisége után és a gazdálkodók élhetnek a rendkívüli öntözési vízhasználat lehetőségével is. Az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy a 2020-as év átlagos hőmérsékletű Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Hazai támogatások koronavírus

Újabb jelentős döntések az agrárium támogatására

Nagy István agrárminiszter az operatív törzs április 14-i online sajtótájékoztatója előtt közölte: Június végéig mentesülnek más gazdasági területekhez hasonlóan a munkáltatók a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól a turizmus és a vendéglátás kényszerű szüneteltetése miatt leginkább bajban lévő ágazatokban, így  a díszkertészeknél, a bor- és szőlőtermelőknél, a pálinka-előállítóknál, a kisüzemi sörfőzdéknél és a vadgazdálkodási szolgáltatóknál Részletek itt….

Megosztom:
Agrártámogatások Hazai támogatások koronavírus

Intézkedéscsomag az agrárium számára

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a közmédiának nyilatkozva.     Kiemelte: a jelenlegi krízishelyzetben értékelik azt az áldozatos munkát, amelyet az ágazat szereplői a folyamatos élelmiszer-ellátás érdekében ebben a nehéz időszakban is végeznek.     A legkisebb mezőgazdasági termelők számára Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság Agrárminisztérium Élelmiszer élelmiszergazdaság koronavírus

Idénymunka kereső portállal segíti a mezőgazdasági munkavállalást az agrártárca

Munkaszüret néven indít mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló internetes oldalt az Agrárminisztérium. Az online felülettel a tárca arra hívja fel figyelmet, hogy a magyar agráriumban a koronavírus-járvány ellenére is van munkalehetőség. Nagy István agrárminiszter szerint a mostani nehéz időszakban sajnálatos módon a vendéglátásban, a turizmusban vagy éppen a szolgáltató szektorban a megélhetésüket elveszítő embereknek, illetve a nappali Részletek itt….

Megosztom:
Élelmiszer koronavírus magyar agrárium Mezőgazdaság

Vetni most kell, hogy majd aratni lehessen…

A nehéz időkben is együtt! 2020. április 2-án Nagy István agrárminiszter Dányban, Baglyas Gellért agrármérnök-növényorvosnál tett látogatást napraforgó vetés közben. A tárcavezető elmondta: Köszönöm a gazdáknak, hogy már most azon dolgoznak, hogy az ország ellátása idén is biztosítva legyen. Végtelenül fontosnak tartom azt, hogy amikor nehéz időket élünk, akkor is össze tudjunk fogni. Vetni most Részletek itt….

Megosztom:
Agrárgazdaság élelmiszergazdaság koronavírus

Nyílt levél az élelmiszerláncokhoz

Mindenekelőtt szeretném kifejezni elismerésemet és köszönetemet a kereskedelemben tevékenykedő valamennyi dolgozónak az elmúlt hetekben nyújtott munkájáért, amellyel lehetővé tették, hogy a magyar lakosság hozzájuthasson minden szükséges élelmiszerhez és áruhoz. A jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú az élelmiszerlánc zavartalan működése, és a kereskedelmi szektor magas színvonalon helyt állt ebben a rendkívüli helyzetben is. A fogyasztók érdekében azonban tovább Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminisztérium Agrártámogatások Hazai támogatások

AM közlemény: Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség

Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter. A miniszter kiemelte, az új, „Baromfi- és Részletek itt….

Megosztom: