Nagy István agrárminiszter Csopakon, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökségi alakuló ülésén. Kiemelt feladatunk a vidéki sokszínűség megtartása, mely büszkeséggel tölti el az ott dolgozó embereket A miniszter az eseményen tartott beszédében kiemelte, hogy az újonnan választott elnökség tagjai, egyben a vidék és saját térségeik „nagykövetei”, akik segítenek megfogalmazni a helyben élők szükségleteit és Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
XII. Budapesti Mangalicafesztivál – videóval
. Nagy István agrárminiszter a 12. Budapesti Mangalicafesztivál hivatalos megnyitóján ismertette: A magyar mangalicatermékek meghódították a világpiacot Szingapúrtól Kanadáig, jelen vannak többek között Japánban, az Egyesült Államokban, Brazíliában, de a mi életünkben is kedves szerepet töltenek be Kiemelte, a magyar állattenyésztésnek nagy lehetősége a mangalica fajta, mutatva azt is, hogy mennyire fontos a magyar genetikai Részletek itt….
Több, mint négymillió embert érint az osztatlan közös földtulajdon
. Rövidesen rendeződhet a több mint 4 millió embert érintő osztatlan közös tulajdonú birtokok helyzete, mivel hamarosan a parlament elé kerülhet az erről szóló törvényjavaslat – közölte az agrárminiszter pénteken Hévízen. Nagy István a Bácskai és Dunamelléki Mezőgazdasági Egyesület agrárkonferenciájának zárónapján kifejtette: több mint 2,5 millió hektár földet és 4,6 millió embert érint az elaprózott birtokok Részletek itt….
Mintegy 100 milliárd forinttal járul hozzá a horgászat a magyar GDP-hez
.. Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a VI. Nemzeti Horgászsport Gála és támogatói banketten, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A horgászat mint rekreációs tevékenység a járulékos szolgáltatások igénybevételével együtt, összességében 100 milliárd forintos nagyságrenddel járul hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez A miniszter kiemelte, 2016-tól lehetővé vált, hogy a vízterületek halgazdálkodási jogát kijelöléssel adják haszonbérbe a Részletek itt….
Az Agrárminisztérium támogatja a fenntartható vadászatot FeHoVa 2019
Nagy István agrárminiszter, a Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) Nemzetközi Kiállítás megnyitóján. A vadászat és horgászat hazánk hagyományaink fontos része, amelyek nemcsak kikapcsolódást és sportolási lehetőséget kínálnak, hanem komoly szakmai és gazdasági tevékenységet is jelentenek Nagy István beszédében kiemelte, hogy Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen vad- és halállományunk nemcsak mennyiségében, hanem minőségében is páratlan értéket képvisel. Részletek itt….
A magyar mezőgazdaság fejlődésének kulcskérdése a termelés növelése
A magyar mezőgazdaság fejlődésének kulcskérdése a termelés növelése, ami a versenyképesség és a hatékonyság javításával érhető el – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn az OTP Agrár Gálán, Budapesten. Nagy István a rendezvényen megjelent több mint 400 agrárvállalkozó előtt elmondta A mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt években uniós összehasonlításban is kiemelkedő mértékben emelkedett, 2018-ban újabb rekordot ért el, meghaladta a Részletek itt….
Kiemelt feladatunk a magyar gazdálkodók érdekképviselete
Az Agrárminisztériumnak fontos célkitűzése az egész Kárpát-medencére kiterjedő agrárkapcsolatok erősítése – mondta Nagy István a Partiumban tartott Szilágy megyei gazdafórumon. Az agrárminiszter közölte: A kormány segítette a határon túli magyar agrárszervezetek létrehozását Felvidék, Muravidék, Horvátország, Partium és Erdély területén, mind a tömb-magyar térségekben, mind a szórványban. Ma már az agrártárca egy jól működő, átfogó kapcsolati Részletek itt….
Az Agrárminisztérium a gazdák partnere az almakérdésben
Nagy István agrárminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnamény térségi agrárfórumán tartott előadást január 29-én. Az Agrárminisztérium partnere kíván lenni az almatermelőknek az almapiaci helyzet megoldásában, de ehhez a gazdáknak el kell dönteniük, hogyan akarnak termelni a következő években A kormányzat egyik nagy felelőssége lesz a forrásteremtés az ültetvénykorszerűsítéshez, hogy legalább ötven százalékra növekedjen az étkezési alma Részletek itt….
„Aki nagy kalandot akar, az agráriumban keressen..”
Nagy István január 29-én, a Debreceni Egyetem (DE) Balásházy János gyakorló középiskolája és kollégiuma pályaorientációs napján azt mondta, hogy az ágazatot érintő kihívásokra a 21. században nincs kizárólag „agrárválasz” Az első nagy kihívásnak a klímaválságot nevezte, hiszen „megváltozott időjárási körülmények között, egyre szélsőségesebb helyzetekben kell egyre fogyó termőterülettel és egyre fogyó vízkészlet mellett a növekvő Részletek itt….
Magyar kezdeményezésre sikerülhet elkerülni, hogy gyengébb minőségű szőlőfajtákból is lehessen bort készíteni
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 28-i brüsszeli ülésén az uniós agrárminiszterek megtárgyalták a Közös Agrárpolitika borágazatra vonatkozó javaslatait is. Az Európai Bizottság javaslata engedélyezné a borelőállítást az évtizedek óta tiltott szőlőfajtákból. Az ülésen összesen 12 tagállam támogatta a tilalom fenntartását szorgalmazó magyar nyilatkozatot. Jól jelzi a magyar kezdeményezés sikerét, hogy az azt támogató tizenkét Részletek itt….









