Az Agrárminisztérium újranyitotta a VP2-4.1.1.-20 kódszámú „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása”című pályázati kiírást – közölte Nagy István tárcavezető. Az újranyitást a korábban 2020 őszén pályázható felhívás óriási sikere indokolta, így ismét lehetőség nyílik az állattartók számára nagyobb léptékű beruházások megvalósítására. Az agrárminiszter hangsúlyozta, a felhívás a már megismert feltételrendszer mellett érhető el, a támogatási intenzitás főszabályként Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
A magas színvonalú állattartó telepek fontosak az állattenyésztés versenyképességének megőrzéséért
Az európai uniós elvárásoknak megfelelő, magas technológiai színvonalú állattartó telepek építése és működtetése különösen fontos az állattenyésztés versenyképességének megőrzéséhez, növeléséhez – mondta az agrárminiszter a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kaposvári kampuszán csütörtökön. Nagy István az állattartó telepek fejlesztését célzó pályázat támogatói okiratainak átadásán hangsúlyozta: a szaktárca kedvező jogszabályi környezet kialakításával, hathatós támogatási konstrukciókkal segíti Részletek itt….
Hatalmas siker a Településfásítási Program második üteme
Hatalmas érdeklődéssel zárult a Településfásítási Program második ütemének igénylési szakasza, a 24 ezer sorfa egy hét alatt gazdára talált – jelentette be közösségi oldalára feltöltött videójában Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy csaknem 900 település vett részt a Településfásítási Program második ütemének most zárult igénylési szakaszában. A legkisebb település a Részletek itt….
Minden eddiginél nagyobb keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program
Minden eddigiél nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján az agrárminiszter. Nagy István közölte, hogy a felhívás kedden jelenik meg, a pályázatokat augusztus 2-től a Herman Ottó Intézet Nkft. honlapján lehet kitölteni. A benyújtási időszak augusztus 9-től a keretösszeg kimerüléséig, vagy augusztus 15-ig tart. A pályázó önkormányzatok, Részletek itt….
Hatékony a hazai kárenyhítési rendszer
A magyar mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer érdemi segítséget nyújt a viharok és jégverések okozta károk utólagos kezelésében – közölte Nagy István agrárminiszter. Nagy István arra emlékeztetett, hogy az elmúlt hetek szélsőséges időjárásának következtében a hatóságokhoz eddig több mint 1300 jégesőkárra és 56 viharkárra vonatkozó kárbejelentés érkezett, ami összesen csaknem 24.000 hektárt érint. A legnagyobb területen, több Részletek itt….
Magyarország kész megvédeni a fenntartható erdőgazdálkodás érdekeit
Magyarország is aláírta azt a levelet, amelyet Ausztria kezdeményezésére 11 európai uniós tagállam küldött Frans Timmermansnak az Európai Bizottsági alelnökének, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az Európai Unió készülő erdészeti stratégiájának tervezetét – közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel. A közlemény idézte Nagy István agrárminisztert, aki kiemelte, az erdőgazdálkodás egész Európában a fenntartható gazdálkodás modelljeként szolgál, mivel Részletek itt….
Nagyobb teret kapnak a kistermelők
A magyar kistermelők, a családi gazdálkodók, a mikro-, kis- és közepes élelmiszeripari vállalkozások jelentik a magyar agrárium alapját. A tárcánál egy olyan jövőkép fogalmazódott meg, hogy ezek a kisvállalkozók kapjanak még nagyobb teret – mondta Nagy István agrárminiszter a Bács-Kiskun megyei Fülöpszálláson, ahol átadta az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratait a megyéből sikeresen Részletek itt….
Újabb pályázatok a kertészeti üzemek támogatására
Ötvenmilliárd forintos keretösszeggel újabb pályázatot hirdettek kisebb kertészeti üzemek technológiai megújítására – jelentette be az agrárminiszter csütörtökön Szentesen. Nagy István a kertészeti célú támogatások okiratátadó ünnepségén azt mondta, a kérelmek szerdától nyújthatók be, és arra biztatott mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel. A miniszter kifejtette, vidékpolitikai, társadalmi szempontok mellett nemzetgazdasági megfontolásból is érdemes a nagy élőmunka Részletek itt….
2022-ben új ökológiai támogatás indul
Az Agrárminisztérium 2021 őszén – az agrár-környezetgazdálkodási intézkedéshez hasonlóan – új „Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása” felhívás (ÖKO) meghirdetését tervezi, 2022. január 1-jével kezdődő, 3 éves kötelezettségvállalási időszakkal, megemelt támogatási mértékekkel és a földhasználati kérdések rugalmas kezelésével – jelentette ki Nagy István. Az agrártárca vezetője kifejtette: a Közös Agrárpolitikában bekövetkezett átmeneti időszak áthidalása Részletek itt….
Több mint 11,5 milliárd forintot kaptak a gazdák állattartó telepek korszerűsítésére Veszprém megyében
Több mint 11,5 milliárd forintot kaptak a gazdák az állattartó telepek korszerűsítésére Veszprém megyében. Országosan eddig 260 milliárd forintra lehetett pályázni, a felhívást július 14-től újra megnyitják – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn Veszprémben azt megelőzően, hogy átadta a támogatói okiratokat 27 nyertes pályázónak. A miniszter elmondta, hogy állattartásra szolgáló épületek kialakítására és korszerűsítésére, továbbá gépbeszerzésre is Részletek itt….







