Nagy István agrárminiszter december 5-én, csütörtökön a VIII. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon mondta, Budapesten. A magyar kormány törekvése, hogy versenyképessé formálja a Kárpát-medence magyar közösségeit Hangsúlyozta, a fejlesztések során szorgalmazzák szűkebb értelemben a kárpát-medencei szintű magyar-magyar, tágabb értelemben a közép-kelet-európai gazdasági együttműködés megerősödését. A kezdeti, elsősorban erkölcsi, szellemi természetű segítségnyújtás a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményének köszönhetően Részletek itt….
Rendezvények
rendezvény, fórum, kiállítás, megnyitó, expo, agráresemények
A magyar agrárium még jelentős tartalékokkal rendelkezik
Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megyei fórumán, Vasszécsenyben, kedden. Az elmúlt 9 évben komoly eredményeket ért el a magyar agrárium termelékenysége, amely európai uniós összehasonlításban is kiemelkedően fejlődött A miniszter előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly agrár- és vidékfejlesztési támogatások címén összesen több mint 680 milliárd forintot használtak fel a Részletek itt….
Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl-, és díszmadár kiállítás – galériával
Nagy István agrárminiszter november 30-án, szombaton a Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl- és díszmadár kiállítás megnyitóján, Budapesten mondta: A kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán. Nagy István emlékeztetett: új állattenyésztési törvényt hoztak, amely előtérbe helyezi a tenyésztést, tavaly év végén pedig elindították a nemzeti húsgalamb programot. Az agrárminiszter beszélt arról is, a kiállítás célja egyebek mellett a Részletek itt….
A külkereskedelmi többlet több mint felét az agrárium adja az idén
Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei Gazdafórumán csütörtökön, Demjénben kijelentette: Magyarország külkereskedelmi többletének több mint felét az agrárium adja az idén, és ez azt mutatja, hogy az ágazat jó irányban, jól fejlődik. Nagy István köszönetet mondva ezért a teljesítményéért úgy fogalmazott: a gazdák 2019-ben nehéz körülmények között, sok kihívás mellett, ám mégis Részletek itt….
Aktív Magyarország – konferencia a turizmus népszerűsítésére
Kétnapos konferenciát rendez az aktív turizmus népszerűsítésére november 28-29-én, csütörtökön és pénteken Budapesten az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. Nagy István agrárminiszter közölte: tárcája szeretné közelebb vinni az emberekhez a természetet, ennek érdekében a most záruló EU-ciklusban több mint 40 milliárd forint jutott hazai és uniós forrásból a természeti értékek megőrzését és bemutatását célzó beruházásokra. Részletek itt….
Tudomány, kutatás, innováció – 70 éves MTA Mezőgazdasági Intézet
Nagy István agrárminiszter november 25-én, hétfőn, Martonvásáron a hetven éves MTA Mezőgazdasági Intézet jubileumi tudományos ülésén mondta: A 20. század kutatási eredményeivel a 21. század kihívásaira nem lehet megoldást találni Nagy István hangsúlyozta, hogy minden korszaknak megvolt a maga kihívása és azokra mindig a tudomány szolgáltatott megoldást kutatási eredményekkel, és azok gyakorlati alkalmazásával. Soha akkora szükség Részletek itt….
Magyar Méhészek XI. Világtalálkozó – a magyar méhészet stratégiai fontosságú ágazat
Nagy István agrárminiszter a magyar méhészek XI. világtalálkozóján október 24-én, vasárnap Gödöllőn azt mondta: A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól 25 százalékkal több támogatást kapnak a méhészek. A magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba. Hangsúlyozta: a méhek által végzett beporzás nélkül a biológiai sokszínűség kerülne veszélybe. Erre tekintettel a Részletek itt….
Megalakult az Európai Méhészeti Egyesület
A környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt uniós szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében az agrárminiszter november 21-én, csütörtökön Budapesten. Nagy István az Európai Méhészeti Egyesület alapítása alkalmából tartott rendezvényen kifejtette, hogy a piaci körülmények, a klímaváltozás és a mezőgazdasági vegyszerhasználat egyre inkább ellehetetlenítik az európai méztermelőket. Ezzel nem csupán a hagyományos úton előállított Részletek itt….
AgroFIN konferencia – Budapest
Nagy István agrárminiszter november 19-én az AgroFIN mezőgazdasági konferencián jelentette ki, Budapesten: A hatékonyság és a versenyképesség növelése a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar egyik legfontosabb kérdése. Hozzátette: az élelmiszerekkel szembeni egyre növekvő fogyasztói elvárások, az éghajlatváltozás, a szigorodó környezetvédelmi elvárások, valamint a munkaerőhiány közepette különösen fontos a hatékonyság növelése. A magyar mezőgazdaság termelékenysége 2010 és 2018 Részletek itt….
Bokodi Sándor emléknap – szelleme ma is iránymutatást jelent
Nagy István agrárminiszter a Bokodi-emléknapon, szombaton, Csákváron köszöntő beszédében mondta: A Bokodi Sándor emléknap egy igazi ünnep, ahol éltetjük és elismerjük a hazai agráriumban tevékenykedőket Az emléknap alkalmából a Bokodi Sándor-díjat hetedik esztendeje, az egy éve alapított Zichy Antónia-díjat másodszor nyújtották át. A tárcavezető a díjazottakat méltatva elmondta, hogy az elismerések segítenek abban is, hogy névadóik hagyatékát Részletek itt….