Nagy István agrárminiszter pénteken Csornán, az Első Győr-Moson-Sopron megyei fiatal gazda találkozón kijelentette: Generációváltáshoz érkezett harminc év elmúltával az agrárium, ez számos feladatot ró mind a fiatal gazdászokra, mind a jogalkotókra. Nagy István elmondta, hogy ezzel előtérbe kerül két fő kérdéskör, az öröklés és a nyugdíj. A gazdálkodóknak nagyon kis százaléka rendelkezik ugyanis végrendelettel, e Részletek itt….
Rendezvények
rendezvény, fórum, kiállítás, megnyitó, expo, agráresemények
Jelentősen nőttek az agrárgazdaság beruházásai az elmúlt években
Nagy István agrárminiszter november 7-én, csütörtökön a Világgazdaság üzleti napilap által szervezett Beruházási kényszer az agráriumban című konferencián mondta, Budapesten: Tavaly a magyar gazdálkodók 355 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, változatlan áron 11 százalékkal többet, mint 2017-ben. A miniszter hozzátette a beruházások volumene 2013 és 2018 között 17 százalékkal bővült. A beruházások növekedési üteme 2019 első Részletek itt….
1956 felelősség- és kötelességtudatot épített a nemzetben
Nagy István agrárminiszter az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen, kedden, Budapesten kijelentette: Az 1956-os forradalom hőseinek is köszönhetjük, hogy Magyarországra megbecsüléssel tekint a világ. Ma a figyelmünket arra kell fordítanunk, ami ennek a szabadságvágynak a nyomán felépült hazánkban és Európában. A tárcavezető kiemelte: 1956 még nem egészen történelem, még nem egészen múlt, Részletek itt….
Kormányzati cél a magyar baromfi ágazat versenyképességének megőrzése
Nagy István agrárminiszter az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének éves közgyűlésén, pénteken, Budapesten kijelentette: A 21. századi magyar és európai élelmiszeripari feldolgozás egyik fontos alapja a felelősségvállalás a vásárlók és a fogyasztók védelmében. A tárcavezető nyitóelőadásában arról beszélt, hogy 2018-ban az Európai Unió rekordszintű, 15,2 millió tonna baromfihúst termelt, amelynek 75 százalékát hét tagállam Részletek itt….
Több mint 85 ezer látogatója volt az idei OMÉK-nak
Nagy István agrárminiszter vasárnap, az OMÉK záróünnepségén mondta, Budapesten: Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult A miniszter kiemelte, hogy az OMÉK sikeresen ráirányította a figyelmet a magyar agráriumra, ízelítőt Részletek itt….
Első ízben ítélték oda a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyet
Első ízben ítélték oda a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, a minősítés csodaszarvassal illusztrált arany fokozatát hét, tejfölt előállító cégnek adták át pénteken a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK), Budapesten. Nagy István agrárminiszter a díjátadó ünnepségen kiemelte: A KMÉ értékteremtő minőségrendszer valódi garanciát jelent és hiteles információt nyújt a vásárlóknak a Részletek itt….
Hazánk és Afrika mezőgazdasági kapcsolatainak erősítéséről tárgyalt az OMÉK-on Nagy István
Nagy István agrárminiszter a Marokkói Királyság Földművelésügyi, Halászati, Vidékfejlesztési, Vízügyi és Erdészeti Minisztériumának államtitkárával folytatott megbeszélésen, pénteken az OMÉK-on kijelentette: Fontos partnernek tekinti az Agrárminisztérium Marokkót, hiszen az ország Északnyugat-Afrika gazdaságilag és politikailag is legstabilabb térsége A tárcavezető a Nigériai Szövetségi Köztársaság mezőgazdasági miniszterével is tárgyalt a nap folyamán. Az agrárminiszter a megbeszélésen arra hívta Részletek itt….
Megnyílt a 79. OMÉK Budapesten
Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság legrangosabb seregszemléjének, valamint az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepének nevezte a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK), amelyet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Nagy István arról beszélt, hogy a rendezvény több mint egy évszázada mutatja be a Részletek itt….
OMÉK 2019 – Mezőgazdasági bizottsági ülés
Nagy István Agrárminiszter az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az OMÉK Közép-Kelet Európa egyik legkiemelkedőbb agrárgazdasági seregszemléje: elhozza és megmutatja a magyar vidék és a mezőgazdaság rendkívüli sokszínűségét. Az OMÉK sokkal több, mint egy kiállítás- és vásár, nemzeti büszkeségünk, az agrárium egyik „ünnepe”. Nagy István kiemelte, a legfőbb cél, Részletek itt….
57. Közgazdász-vándorgyűlés
Nagy István agrárminiszter az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásában szeptember 5-én, csütörtökön Nyíregyházán kijelentette: Az agrárium az éghajlatváltozásnak leginkább kitett ágazat, ezért az Agrárminisztérium (AM) igyekszik felkészülten reagálni a klímaváltozás negatív hatásaira Nagy István elmondta a szélsőséges időjárási jelenségeket, a minőségi problémákat és új növény-egészségügyi kockázatok megjelenését már közvetlenül tapasztalni is lehet, ehhez társulnak közvetetten az Részletek itt….