Agrárminiszter

Magasraktár épült a Fliegl hazai központjában

Alapításának 25. évfordulóját ünnepelte szeptember 20-án
a Fliegl Abda Kft., amelyre nemzetközi disztributori és sajtóeseményt szerveztek. Az ünnepségre valamint a magyar mezőgépgyártásban egyedülálló magasraktár hivatalos átadására meghívást kapott Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is.

A telephelyen az elmúlt időszakban számos beruházást hajtottak végre. Az innovatív jövőkép egyik legmeghatározóbb jele az a magyar mezőgépgyártásban egyedülálló magasraktár megépítése, melyet az ünnepélyes alkalomból adunk át. Ezzel a hazai mezőgépgyártás egyik legnagyobb gyártóegységének sikereit is ünnepelhetjük.

Mondta köszöntőjében a miniszter, majd kiemelte:

25 évvel ezelőtt a Fligel Abda Kft. Abdát is feltette a világ mezőgazdasági gépgyártás térképére. Példaértékű az a hozzáállás is, amit itt ez a család megvalósított. Megható azt látni, hogy minden családtag tanul magyarul, mert tudják, hogy itt kell fejleszteni,

A ceremónián ifj. Josef Fliegl, a Fliegl cégcsoport vezetője és Szabó Zsolt, Abda polgármestere is köszöntötte a résztvevőket. A cégvezető így beszélt a kezdeti időszakról:

A Fliegl sikertörténete 1975-ben kezdődött, amikor idősebb Josef Fliegl Kastlben megalapította saját gépgyárát. A thüringiai üzem 1991-es megnyitásával elindult a Fliegl terjeszkedése, majd két évvel később, 1993. májusában magyarországi gyárunk is megkezdte működését.

A 25 éves évfordulót a magyar mezőgépgyártásban egyedülálló beruházásuk, a magasraktár ünnepélyes átadásával tették még emeltebbé.

..

Forrás: AM Sajtó

Fotó: Bánhegyi István

..

Megosztom: