Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított – mondta el az agrárminiszter kedden a Zala megyei Reziben. Nagy István sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az idei hungarikum-pályázat támogatási keretösszegét 230 millió forintról 750 millió forinttal emelték, így 980 millió forintot oszthattak ki, további 50 Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
Nemzeti identitásunk szimbóluma a Kis-Balaton
Nemzeti identitásunk szimbolikus helye a Kis-Balaton, természeti örökségünk egyik ikonikus helyszíne – jelentette ki Semjén Zsolt kedden a Keszthelyhez tartozó Fenékpusztán. A miniszterelnök-helyettes a mintegy 1,2 milliárd forintból épített Kis-Balaton Látogatóközpont átadásán úgy fogalmazott: a hazaszeretet két dologból táplálkozik, a kulturális és a természeti örökségünkből, s van, amikor ez a kettő egybeesik. Utalt arra, hogy Részletek itt….
Növénytermesztési központ épült Somogycsicsón
Átadták a Claessens cégcsoport érdekeltségébe tartozó Csicsó Pig Kft. félmilliárd forintból megépített növénytermesztési központját Somogycsicsón szeptember 22-én, kedden. Nagy István agrárminiszter az eseményen hangsúlyozta, hogy minden nehéz gazdasági helyzetben a beruházás, a tervszerű fejlesztés jelenthet megoldást. A miniszter a társaság saját forrásból megépített, 2 ezer négyzetméteres, a növénytermesztéshez használt gépek karbantartására, adminisztratív feladatok elvégzésére szolgáló központját Részletek itt….
Célegyenesbe fordultak a KAP reform tárgyalásai Brüsszelben
A Tanács elnökségét ellátó Németország célja, hogy a tagállamok októberben elfogadják a tanács álláspontját a Közös Agrárpolitika új szabályrendszeréről. A megállapodást előkészítendő az uniós mezőgazdasági miniszterek a legfontosabb fennmaradó vitás kérdéseket vitatták meg szeptember 21-i brüsszeli ülésükön. A magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter az ülést követően kiemelte, hogy alapvetően három elvárásnak kell megfelelnie az Részletek itt….
Továbbra is középpontban az élelmiszerlánc-biztonság
2020. október 1-jétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet. A szervezeti változás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon még hangsúlyosabbá váljon ez a lakosság és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület. Az élelmiszerlánc-biztonság szakmai irányításért dr. Bognár Lajos országos főállatorvos felel a jövőben. „Az élelmiszerlánc-biztonság azon területek Részletek itt….
A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre
Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést. A Szilvásváradi pisztráng oltalom alatt álló földrajzi jelzésként történő bejegyzését tanúsító oklevelet Janusz Wojciechowski mezőgazdaságért felelős biztos adta át Nagy István agrárminiszternek a Mezőgazdasági és Halászati Tanács szeptember 21-i brüsszeli ülése előtt. A Szilvásváradi pisztránggal együtt 61-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma Részletek itt….
Az agrárium szereplőire mindig lehet számítani
Sok minden leállt az országban a járványhelyzet miatt, de azok, akik az ország mindennapi élelmét állítják elő, nem állhattak le; az agrárium szereplőire mindig lehet számítani – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter szombaton a Hortobágyon, a 24. gulyásverseny és pásztortalálkozó ünnepi megnyitóján. Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai Részletek itt….
Stratégiai célú beruházások valósulhatnak meg a magyar agráriumban
Az Agrárminisztérium vissza nem térítendő támogatás formájában segíti a mezőgazdasági termelőket, a termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy kezelni tudják a koronavírus járvány gazdasági hatásait – jelentette ki Nagy István tárcavezető a Magyar Állattenyésztők Szövetségének tisztújító küldöttközgyűlésén, kedden, Herceghalmon. A miniszter beszédében arra emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány hatásainak kezelésére és a károk ellensúlyozására a kormány Részletek itt….
Iskolakertet adtak át Leányfalun
Átadták az idei év első iskola- és óvodakertjét hétfőn Leányfalun. A pandémiás helyzet miatt adták át ebben az évben ősszel az Országos Iskolakert-fejlesztési Programban megvalósult első iskolakertet, valamint vele együtt a program első óvodakertjét. Az egymás mellett található Leányfalui Móricz Zsigmond Általános Iskola és a Tündérkert Óvoda gyakorlókertjeinek átadásán Nagy István agrárminiszter kiemelte: Részletek itt….
Elültették a Településfásítási program első fáit
Ötszáz településen ültetnek fákat országszerte idén ősszel és jövő tavasszal az Országfásítási program részeként meghirdetett Településfásítási programban. Az első 12 fát Nagy István agrárminiszter jelenlétében pénteken ültették el a Győr-Moson-Sopron megyei Cakóházán. Nagy István emlékeztetett, a nyár elején hirdetett az Agrárminisztérium 500 millió forintos keretösszeggel Településfásítási programot a 10 ezres lélekszámúnál kisebb településeknek. A közterületek, óvoda- és iskolaudvarok, Részletek itt….









