Nagy István a minisztérium Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumban rendezett országos tanévnyitó ünnepségén úgy fogalmazott, az agrárium korszakváltáshoz ért, a magyar mezőgazdaság modernizációja megkerülhetetlen. Jó döntés, ha egy fiatal a mezőgazdasági szakképzést választja. Az agrárium korszerűsítése mellett a magas színvonalú szakképzés az alapja a magyar mezőgazdaság versenyképességének 2050-re 70 százalékkal több élelmiszerre lesz Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
Általános Iskola épületenergetikai korszerűsítése Kunszigeten – képgaléria
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával szeptembertől felújított épületben kezdődhet meg az új tanév a Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az átadó ünnepségen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: ha egy település számára fontos a jövője, akkor az iskolába fektet – így történt ez Kunszigeten is. Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke beszédében elmondta, Részletek itt….
Megújult Mecséren az orvosi és védőnői rendelő – képgaléria
2018. szeptember 2-án megújuló egészségház beruházás Mecséren! Védőnői és orvosi rendelőt adtunk át. Egy jó példa a megújuló Magyar Falu életéből. Egy kis közösség jövőbe vetett bizalma! Fotó : Füredi Kornél ” order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″] Egy pályázat közel 25 millió forintjából, valamint a falu és a kivitelező mintegy 4,5 milliójából újult meg Mecséren Részletek itt….
Nagy István miniszter a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület rendezvényén – képgaléria
Nagy örömmel vettem részt ma a Magyar Szója és Fehérjenövény Egyesület, valamint a Margitta-sziget 92 Kft. közös rendezvényén; a szója fajtabemutatón és konferencián. Miniszterként fontosnak tartom támogatni a hazai szójanemesítési programokat. A GMO-mentes takarmányból származó termékek iránti erős piaci kereslet nagyobb jövedelmet, biztonságosabb gazdálkodási hátteret teremt a gazdák számára. Fontos célként tűzzük ki az itthon Részletek itt….
Nagy István: A gazdák összefogása eredményes volt
Nagy István agrárminiszter az ECHO TV Napi aktuális című műsorában: Tisztességtelen piaci magatartást tanúsítanak a léalma felvásárlói, akiket egyértelműen az extra profit motivál. A gazdák az önköltségen túl nyereségre is szert kell, hogy tegyenek. Nem élhetnek csak termelésből, szövetkezniük kell a feldolgozásban is. Szabó Anett kérdésére Nagy István elmondta, hogy a korábbi, tizenhárom Részletek itt….
Nagy István agrárminiszter az őszi Misszióvezetői Értekezleten
Az augusztus 28-án, Magyarország nagyköveteinek megtartott őszi misszióvezetői értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Budapesten Nagy István agrárminiszter kijelentette: A versenyképes és innovatív magyar mezőgazdaságért dolgozunk mindannyian. A következő években növelnünk kell mezőgazdaságunk versenyképességét a globális versenyben. Az élelmiszeripar 300 milliárd forintos uniós forráshoz jut. Az a célunk, hogy a mezőgazdaság 20 millió embert láthasson el élelmiszerrel. Részletek itt….
Nagy István a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetét fogadta
A megbeszélésen elhangzott, hogy Magyarország számára rendkívül fontos a határmenti együttműködések fejlesztése. Mindketten egyetértettünk a kis családi vállalkozások megerősítésében, helyi termelői piacok, mintagazdaságok létrehozásában. Szlovéniától sokat tanulunk mézügyben, továbbra is teljes mellszélességgel támogatjuk a Méhek Világnapját! Fotó : Pelsőczy Csaba
Nagy István Yossi Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövetét fogadta
A tárgyalópartnerek augusztus 27-én, hétfőn megegyeztek arról, hogy a magyar és izraeli szakterületek együttműködésében kiaknázatlan lehetőségek vannak, és mivel jó az együttműködés a két ország kutatási intézményei között, a technológiatranszferre és szakértőcserékre érdemes hangsúlyt helyezni. Nagy István elmondta: tapasztalataim alapján az izraeli befektetők látnak potenciált a magyar agrár és élelmiszeriparban. A megbeszélésen szóba került, Részletek itt….
Nagy István agrárminiszter Ahmet Akif Oktay török nagykövetet fogadta
Az agrártárca vezetője üdvözölte, hogy Törökország és Magyarország között a diplomáciai és szakmai kapcsolatok már hosszú ideje intenzívek. Törökországot stratégiai partnernek tekintjük. Magyarország számára a török gazdasági kapcsolatok nagyon fontosak. A találkozón a miniszter kezdeményezte, hogy a gazdasági kapcsolatok élénkülése miatt 2018-ban egy külön fórumon, a Magyar-Török Mezőgazdasági Munkacsoport keretében egyeztessen a két fél a Részletek itt….
Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet rendezvénye – képgaléria
Elkötelezettek vagyunk az ökológiai gazdálkodás mellett és sok egyéb feladatunk között a hazai bioágazat erősödéséért is dolgozunk az Agrárminisztériumban. Ha csak tehetjük, válasszunk vegyszermentes élelmiszereket és törekedjünk arra, hogy önellátók legyünk! Egy tanyán születtem és a mai napig fontos számomra az önellátás. A kertünk egyik felében gyümölcsök, a másik részében pedig zöldségek teremnek, de tartunk Részletek itt….









