Nagy István agrárminiszter szombaton Tokajban, a szüreti napok szombati eseményén: Az idei év piaci tapasztalatai alapján módosítják a szőlő szerkezetátalakítási támogatások feltételeit, a jövőben előnyt élveznek azok a gazdák, akik tudatosan, a piaci igényeknek megfelelő ültetvény telepítéséhez igényelnek támogatást Ennek megfelelően a támogatás odaítélésekor előnyben részesítik majd azokat, akik borászati üzemmel rendelkeznek, vagy az Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
150 millió forintos fejlesztés Kunszigeten
Október 3-án délután Kunszigeten közel 150 millió forintból megvalósuló külterületi útfelújítás átadójára került sor. Az eseményt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is megtisztelte jelenlétével. A tárcavezető köszöntőjében elmondta: Folytonos változásban, átalakulásban vagyunk. Ha valami mutatja, hogy hol tartunk, az az utak állapota, mert mutatja az igénybevételt, a forgalmat, a fejlődés lehetőségét és Részletek itt….
Kiemelten jó a foglalkoztatási együttműködés Mosonmagyaróvár térségében
Több mint 250 fő részesült támogatásban az elmúlt két év során Mosonmagyaróváron a térségi foglalkoztatási együttműködés keretében. A támogatás erre az időszakra 350 millió forint a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-5.1.2-15 konstrukciójának keretében. Az ünnepélyes projektzáró rendezvényt október 2-án tartották Mosonmagyaróváron. Az eseményen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlási képviselője is részt vett. Részletek itt….
Több mint 273 millió forint értékű fejlesztés valósult meg Bezenyén
Október 2-án adták át a bezenyei Ipari Park területét, melyre a település 220 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott. Az átadón dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is jelen volt. Nagy István köszöntőjében a térség gazdasági jelentőségéről beszélt. Mint mondta: A vidékfejlesztésért is felelős tárca minisztereként és a térség országgyűlési képviselőjeként Részletek itt….
Több mint 85 ezer látogatója volt az idei OMÉK-nak
Nagy István agrárminiszter vasárnap, az OMÉK záróünnepségén mondta, Budapesten: Több mint 85 ezer látogatót fogadott 15 országból az idei, 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK), ezzel a magyar agrárium legrégebbi és egyben legnagyobb tradíciókkal bíró seregszemléje sikerrel zárult A miniszter kiemelte, hogy az OMÉK sikeresen ráirányította a figyelmet a magyar agráriumra, ízelítőt Részletek itt….
Megnyílt a 79. OMÉK Budapesten
Nagy István agrárminiszter a magyar mezőgazdaság legrangosabb seregszemléjének, valamint az anyaországi és a határon túli gazdák ünnepének nevezte a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást és Vásárt (OMÉK), amelyet Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Nagy István arról beszélt, hogy a rendezvény több mint egy évszázada mutatja be a Részletek itt….
OMÉK 2019 – Mezőgazdasági bizottsági ülés
Nagy István Agrárminiszter az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának kihelyezett ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy az OMÉK Közép-Kelet Európa egyik legkiemelkedőbb agrárgazdasági seregszemléje: elhozza és megmutatja a magyar vidék és a mezőgazdaság rendkívüli sokszínűségét. Az OMÉK sokkal több, mint egy kiállítás- és vásár, nemzeti büszkeségünk, az agrárium egyik „ünnepe”. Nagy István kiemelte, a legfőbb cél, Részletek itt….
A kormány 1200 hektár állami földdel segíti a hátrányos helyzetű települések lakosságát
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot. A szociálisan rászorulók megsegítése érdekében indított program keretében 17 megye 109 települése nyújtott be sikeres kérelmet – mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek. Így, a kormány döntése alapján 371 földterület, összesen több mint Részletek itt….
Bábolnára látogatott Kako japán hercegnő
Kako japán császári hercegnő, a császár öccsének másodszülött gyermeke szombaton megtekintette a Komárom-Esztergom megyei Bábolnán a Lovasmúzeumot, valamint a Nemzeti Ménesbirtok udvarán Nagy István agrárminiszterrel ötösfogaton kocsiztak és lovasbemutatón vettek részt a lovardában. Nagy István a látogatás után elmondta Japán és Magyarország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 150. évfordulóját és 130 évvel ezelőtt jártak Részletek itt….
IV. Szántóverseny Fertőszentmiklóson
Szeptember 21-én került megrendezésre Fertőszentmiklóson a IV. Szántóverseny a helyi gazdakör szervezésében. Az eseményt Dr. Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. A miniszter köszöntőjében elmondta: Az új barázda megnyitása, a föld megszegése különleges pillanat, mert mindig a reményt hordozza magában: Vajon hogy sikerül majd a vetés, az aratás, a termés? Egy tervezési időszak is, számvetés, hogy Részletek itt….









