Nagy István agrárminiszter május 24-én, Kecskeméten, a Magyar nemzeti parkok hete 2019 programsorozat központi nyitórendezvényén Sokszínű tájaink, változatos természeti környezetünk, gazdag élővilágunk közös örökségünk, védelme pedig komoly feladat, amely környezetünk kincseinek megismerésével és megmutatásával kezdődik. Ebben nyújthatnak óriási segítséget nemzeti parkjaink A tárcavezető kiemelte: nemzeti parkjaink ökoturisztikai szempontból is nélkülözhetetlen egységek, amelyek reprezentálják Magyarországot. Részletek itt….
Szerző: DRNAGYISTVAN
Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény
Nagy István agrárminiszter május 22-én, Domonyban, a Holstein-fríz szarvasmarha tenyésztők egyesülete 30 éves jubileumi küldöttgyűlésén elmondta: Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van. Nagy István előadásában elmondta: az Európai Unió állattenyésztési joganyagának változása következtében kellett átalakítani a magyar szabályozást, a törvény elfogadását követően adja ki a Részletek itt….
Az iskolakertek fejlesztése hozzájárul a fiatalok környezettudatosságának növekedéséhez
Nagy István tárcavezető az Országos Iskolakert-fejlesztő Alapozó Program eszközátadási ünnepségén kedden, Drávafokon, a Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolában kijelentette: Az Agrárminisztérium kiemelt célja a felelősen gondolkodó, a környezetükért felelősséget vállaló jövő nemzedék képzése Az agrárminiszter beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezeti nevelés és a helyes szemléletformálás legtöbbször a saját magunk Részletek itt….
Csaknem 200 ezren tiltakoznak az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat
. Nagy István agrárminiszter május 20-án sajtótájékoztatón ismertette, Budapesten: Csaknem 200 ezren írták alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) által indított petíciót, ezzel tiltakozásukat kifejezve az ellen, hogy Brüsszel az agrárforrásokból támogassa a bevándorlókat A tárcavezető elmondta, hogy a kormány a kezdettől a petíció és a Részletek itt….
Magyarország hozzájárul a fejlődő országok élelmezésbiztonságának megteremtéséhez
. A családi gazdaságok erősítése, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás kérdései, valamint a klímaváltozás problémaköre is napirendre került az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO), valamint az Agrárminisztérium közös konferenciáján. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) hetedik, Budapesten rendezett regionális tanácskozását Nagy István agrárminiszter nyitotta meg. A tárcavezető elmondta, Magyarország büszke arra, hogy a Részletek itt….
A hazai élelmiszeripar nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű stratégiai ágazat
. Nagy István agrárminiszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. konferenciáján, Budapesten: Az élelmiszeripar kiemelkedő stratégiai ágazat, melynek fejlesztése komoly felelősséget jelent számunkra Az élelmiszeripar nyeresége az elmúlt öt évben közel megduplázódott, a sikernek pedig elengedhetetlen része a kiváló minőségű magyar alapanyag. . Arról is beszélt, hogy a közepes és nagyvállalatok által előállított termékek képesek visszaszerezni Részletek itt….
FriutVeB konferencia – a magyar zöldség-gyümölcs ágazat sikeres jövőjéért
. Nagy István agrárminiszter a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet nyílt napján május 16-án, Budapesten. Teret kell adni a legújabb technológiáknak a magyar zöldség-gyümölcs ágazatban, mert ezek nélkül nem tud sikeres lenni Nagy István szerint a magyar zöldség és gyümölcságazat fordulópontra érkezett, a jövőt a megújulás jelenti. A 20. századi technológiával nem lesz eredményes az Részletek itt….
A források szinten tartására, megfelelő keretszabályokra és egyszerű feltételekre van szükség az új uniós agrárpolitikában
. Nagy István agrárminiszter a Mezőgazdasági és Halászati Tanács május 14-i ülésén, Brüsszelben fejtette ki álláspontját: Három dologra van szükség ahhoz, hogy az új Közös Agrárpolitika (KAP) az európai polgárok és az európai gazdák igényeit szolgálja: a források szinten tartására, megfelelő keretszabályokra és egyszerű feltételekre. Részletesebben: kellően ambiciózus költségvetésre, helyes szakpolitikai döntésekre és gyakorlatban végrehajtható, Részletek itt….
Fontos, összetett és sokszereplős stratégiai terület a sertéságazat
. Nagy István agrárminiszter a Hevesi család megújult sertéstelepének átadóján, Mindszenten jelentette ki: Magyarországon egyre több családi vállalkozás találja majd meg a helyét és útját a hagyományokra építve, összefogással és kitartással A rendezvényen Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy 2019-ben 8.6 milliárd forint tenyészkoca, és 10.5 milliárd forint hízó állatjóléti támogatást különített el Részletek itt….
A kihajtási ünnep segít élővé tenni a tradíciókat
. A május 11-i hajdúnánási kihajtási ünnepen Nagy István agrárminiszter nyitotta meg a rendezvényt. A kihajtási ünnep segít élővé tenni a tradíciókat, és rámutat Magyarország azon kincseire, amelyekről hajlamosak vagyunk elfeledkezni Nagy István hangsúlyozta: a hajdúnánási kihajtási ünnepség 2011 óta hagyománnyá vált, és évről évre egyre sikeresebb. A rendezvény fontos helyet foglal el a térség idegenforgalmi Részletek itt….









