Agrárminiszter Európai parlamenti választás magyar agrárium Szövetségben a magyar gazdákért

A kormány kikéri a polgárok véleményét

Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott Nagy István agrárminiszterrel tartott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten. A kormány a párbeszédre alapozza közéleti munkáját, kikéri a polgárok véleményét, köztük az agráriumban élőkét is, ezért kedden agrárpolitikusok, szakemberek indulnak országjárásra Magyarországon több mint 500 ezer család él az agrárgazdaságból, ők kiemelt, fontos társadalmi csoportot képviselnek – közölte Nyitrai Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter élelmiszergazdaság Fülöp-szigeteki agrárkapcsolatok külgazdasági kapcsolatok

Agrármodernizációs programok a Fülöp-szigeteken

Nagy István miniszter március 27-én a Fülöp-szigeteki Rizskutató Intézet (PhilRice) központjába kapott hivatalos meghívást. Ez a világ egyik legnagyobb rizskutatással foglalkozó intézeteinek egyike. Azért hozták létre, hogy fejlesszék a gabonafeldolgozó ágazatot az országban – többek között gépesítési technológiákkal. A Fülöp-szigeteki Gépesítési Intézet (PhilMech) agrármodernizációs programjának keretein belül lehetőség nyílt a mezőgazdasági gépesítés, biológiai folyamatok tervezése, Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium Fülöp-szigeteki agrárkapcsolatok külgazdasági kapcsolatok

Új lehetőségek a magyar és a fülöp-szigeteki agrárkapcsolatokban

Nagy István agrárminiszter és Emmanuel Piñol, a Fülöp-szigetek Köztárságának agrárminisztere közös megállapodást írt alá a kétoldalú tárgyalásokat követően Manilában. A mezőgazdaság területén kölcsönösen előnyös együttműködés kialakítását és elmélyítését érintő érdekek közös képviselete a magyar és filippin kereskedelmi partnerség fellendítése érdekében is kulcsfontosságú. A két ország közötti megállapodás kiterjed a tudásmegosztásra mind technikai és az élelmiszerbiztonság Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter génmegőrzési stratégia Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ

Idén elkezdődik a génmegőrzési stratégia végrehajtása

Nagy István agrárminiszter március 23-án, a Növényi Diverzitás Központ II. Magbörzéjén bejelentette: Az agrártárca a két kiemelt génmegőrzési intézmény összevonásával megalapítja a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központot Nagy István a rendezvényen arra hívta fel a figyelmet, hogy a tárca még 2017-ben dolgozta ki a génmegőrzési stratégiát, amelyet a kormány 2018-ban fogadott el. A miniszter szerint Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Tanyafejlesztési Program

Újra indul a zártkert megújítási program

Nagy István agrárminiszter március 23-án a Vas megyei Oszkón, a helyi Hegypásztor Kör gyümölcsoltó rendezvényén jelentette be: Kétmilliárd forintos keretösszeggel idén tavasszal újra indul a zártkert megújítási program. A program célja, hogy a falvakban és kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek, a termésből pedig minél jobb minőségű Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter

205 millió forintból megépült a Királyréti Kirándulóközpont

Átadták a 205 millió forintból megépült Királyréti Kirándulóközpontot; az egykori erdészlak felújításával kialakított többfunkciós épület nemcsak turisztikai szolgáltatást nyújt, hanem hely- és gazdálkodástörténeti bemutatónak is otthont ad. Nagy István, az agrártárca vezetője a központ csütörtöki avatásán, a Pest megyei Szokolyán azt mondta: meg kell ismertetni és meg kell szerettetni a természet értékeit a társadalommal, ennek Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium

Erdők Világnapja kitüntetési ünnepség

Az erdők világnapja alkalmából rendezett ünnepségen Nagy István miniszter elmondta A mostani tavaszi időszakban 22 millió facsemete elültetésével járul hozzá a kormány a magyar erdők fenntartásához. A facsemeték elültetése 2000-2500 hektárnyi erdőterületet jelent. Hozzátette, hogy az idei évben már 4800 hektárnyi erdőterület telepítésére adott engedélyt a minisztérium és jelenleg elbírálás alatt van még 1200 hektárnyi Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium FACT AG magyar agrárium Vidékfejlesztési Program zöldség-gyümölcs ágazat

Óriásberuházás az agráriumban

A FAKT AG egy közel 1 milliárd eurós, mezőgazdasági és infrastruktúra-fejlesztési beruházást valósít meg hamarosan Hegyeshalom-Bezenye települések határában. A beruházás jelentős mérföldkő mind a cég, mind Magyarország életében. Az együttműködés által Magyarország és Németország gazdasági kapcsolata még szorosabbá válhat. A beruházás egész Közép-Európában egyedülálló, közel 330 hektár területen valósul meg. A kertészeti, logisztikai, feldolgozási központ egész Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter Agrárminisztérium Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) TeSzedd - hulladékgyűjtés

TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért

Nagy István Agrárminiszter a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért szemléletformáló kampány megnyitóján március 18-án, Budapesten. Az agrártárca azt kezdeményezi, hogy minél előbb történjen meg a kerületvezető erdészek hatósági jogkörrel történő felruházása, akik így hatékonyabban léphetnének fel a szemetelőkkel szemben Nagy István beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a hulladékkérdés megoldását az alapoknál kell Részletek itt….

Megosztom:
Agrárminiszter

A magyar nemzetet a múltja kötelezi

A kivívott szabadság nem csak, hogy nem ajándék, azért ma is küzdeni kell – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából tartott állami kitüntetések átadásán, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban. A tárcavezető beszédében arra hívta fel a figyelmet az a nép, amelyik egy csöpp vért sem hullajtott a szabadságért, Részletek itt….

Megosztom: